Bemutatkozunk

Öreglak elhelyezkedése

A megye északi részén, a Nagyberek déli peremén, a Kaposvár-Fonyód vasútvonal mentén fekszik Öreglak. A községen átmenő út elkészültekor, 1890-ben, fontos hadiútnak számított Szerbia felé. A legközelebbi városok: 8 kilométerre Lengyeltóti és 15 kilométerre Fonyód. A közlakkedés busszal és vonattal egyaránt jó; előbbiből kilenc járat, utóbbiból nyolc érinti naponta öreglakot. A falut régen áthatolhatatlan mocsár választotta el a megye egykori központjától, Somogyvártól, a lápból itt emelkedik ki Kupavár dombja, mely Koppány birtoka volt. A magaslatból belátni az egész Balatont, sőt a zalai és a veszprémi részeket is.



Természeti adottságok

A lankás vidéken erdők, dús legelők, gyümölcsöt érlelő déli domboldalak teszik változatossá a tájat. A déli és nyugati oldalon jellemző a szőlőtermesztés, amit a borospincék sora jelez, s gyümölcsösökben évről évre gazdag a termés. Jellegzetes termény a dió, a háztáji gazdaságokban nem ritka az ötven diófa sem. A patakok mentén intenzív rét- és legelőgazdálkodás folyik, a Pusztakovácsival határos terület homokos talaján kukorica, burgonya és napraforgó, a keleti magaslatokon pedig búzafajták, napraforgó, cukorrépa is terem.



A falu nevének eredetéről kétféle elképzelés is van. Származtatható a latin lacus szóból, mert a környék valaha mocsaras volt. A másik feltételezés a magyar lakás régies "lak" alakját tartja megfelelőnek, amihez a nagyot jelölő "öreg" kifejezés társult. 1449-ben is Lak alakban említi a falut egy oklevél, abban az időben a Bő-nembeli Laki Thúz, a Létai és a Széchényi családok perlekedtek felette. 1484-ben laki Thúz Miklós halála és testvérének hűtlensége miatt Mátyás király Corvin Jánosnak adományozta a területet, amit később is hiába kértek vissza a Thúz-fiúk. A XVI. Században ismét egyezkedések, huzakodások tárgya volt a birtok, amíg Tahy Ferenc és Zrínyi Ilona tulajdonába nem került. A település lakossága magyar volt, de a török hódoltság idején teljesen eltűnt. Lakvár betelepítéséhez délszláv, szerb népeket hívtak, amire ma már csak családnevek emlékeztetnek. 1687-től a Jankovich család lett a földbirtokos, s maradt is évszázadokon át. Barátipuszta a Guth-Keled nemzetség ősi birtoka volt, Vasadpuszta pedig a középkorban önálló faluként szerepelt, s a Misel-nembeli Vörös János fiai uralták.  

A népesség ellentétesen emelkedett: 1857-ben 562 lakója volt a falunak, száz évvel későbbmár majdnem elérte a kétezer főt. A húszas években különösen a községhez tartozó Baráti-szőlőhegy, Vasadhegy, Kishegy, Aligvárom és Naphegy lakóinak száma emelkedett, ugyanis e területeken szívesen vettek házat a gazdasági csselédek. E beköltözések mellett azonban rendkívül kicsi volt a természetes szaporulat, a napszámosok nagyon szerény és szűkös körülmények között éltek. Ekkor a lakosság kilencven százaléka földműveléssel foglalkozott , a 365 családból 96 önálló kisgazda, 92 pedig gazdasági cseléd volt, s huszonkét iparos élt a településen. A cigányság szintén a húszas években kezdett betelepülni, egyrészt a szomszédos Somogyvárról, másrészt az ország nyugati feléből. A második világháború végén a téli hadműveletek színtere volt a község, itt rakták át vonatról gépkocsira a hadianyagot. A földbirtokos, gróf Jankovich Bésán Elemér kastélyában kórházat alakítottak ki. a háború után visszatérő lakosság közösen kezdte meg az újjáépítést, gabonát és zsírt adtak össze, s azt mészre cserélve a helyi iparosok rendbehozták az iskolát, a templomot és a kápolnát. A járás iskolái közül elsőként az öreglakiban kezdtek tanítani.  

A grófi birtok felosztásakor nemcsak a földet darabolták fel, hanem új tulajdonosra találtak a gazdasági épületek, a mezőgazdasági eszközök és az igavonók is. Az újgazdáknak nem volt könnyű helyzetük, mert a hirtelen jött tulajdonhoz hiányzott az állatállomány, rossz volt a felszereltség. A cselédlakások helyett száz házhelyet alakítottak ki, a faluban új utcák nyíltak, a gyorsan megindult építkezés már 1949-re befejeződött. A régi gazdáknál természetesen könnyebben ment a termelés, ők a meglévők mellett növelték területüket, és már rendelkeztek eszközzel és tapasztalattal. 1950-ben két termelőszövetkezet alakult, melyek a területi széttagoltság miatt később egyesültek. Birtokba vették a fűrészüzemet és a községi parkban lévő két halastavat is. Elsősorban a kertgazdaságot fejlesztették, primőr áruval látták el a Balaton-partot. Az 1956-os felbomlás után három évvel újjáalakult a szövetkezet kertészeti Mgtsz néven, s mellette működött még egy nagyobb gazdasági egység az Öreglaki Állami Gazdaság. Az utóbbi meglehetősen széttagolt területen gazdálkodott, eredményei közül kiemelkedett a kerti magok termesztése. 1965-ben egyesült az Alsóbogáti Állami Gazdasággal, s mintegy tízezer holdon gazdálkodott. A hatvanas évek végén kiemelkedő eredményeket ért el a búza nemesített vetőmagjának és a kukorica különböző fajtáinak termesztésében. Az állattenyésztésben a szarvasmarha, a sertés, a juh és a baromfi töltött be fontos szerepet, a gazdaság termelési értékének csaknem felét ez az ágazat adta. A faluban 258 család megélhetését biztosította a tsz, 118 családét pedig az állami gazdaság.  

A hetvenes években két ipari létesítmény volt még a faluban. A budapesti Május 1. Ruhagyár üzemegysége átlagban 120 asszonyt foglalkoztatott, a takarmánykeverő üzemben pedig huszonhárman dolgoztak, e cég közel harminc községet látott el.  

A XX. század első felében Öreglak még a buzsáki körjegyzőséghez tartozott, ám 1946-ban önállósodott. Hamarosan iskolát létesítetek Barátihegyen lévő kápolnában, ahol alsósokat, főként cigánygyerekeket oktattak. A központi általános iskola 1964-ben készült el, oda jártak a pamuki diákok is. 1954-ben készült el az orvosi rendelő és a lakás, azóta saját orvosa és védőnője, újabban fogorvosa is van a településnek, az állatorvos is Somogyvárról jár át. A hatvanas években készült az óvoda és a napköziotthonos iskola, a grófi kastélyban pedig állami gondozott lányoknak alakítottak ki 80 férőhelyes otthont. 1969-ben nyitották meg az öregek napközi otthonát, melyhez a nagyobb gazdasági szervezetek is hozzájárultak anyagilag. Az egyedülállókat, a rászorulókat látják el.  

A könyvtárszervezés hagyományai 1903-ra nyúlnak vissza, akkor alakult meg az iparos és a polgári olvasókör. Hat évtizeddel később születtek meg annak a könyvbarátháznak a tervei, melyet 1967-ben avattak fel, s ahol a könyvtár mellett helyet kapott könyvesbolt klub, cukrászda és takarékszövetkezeti iroda is. A művelődési háznak pénzhiány miatt csupán alkalmi rendezvényekre futja, ám annál élénkebb a sportélet. A nőikézilabda-szakosztályon kívül büszkék a labdarúgócsapatra, mely a megyei II. osztályban szerepel. A civil szerveződések hasznos munkát végeznek, népszerű a vöröskeresztes csoport, érdekvédelmi feladatokat lát el a mozgássérültek helyi egyesülete, s rendkívül aktív a nyugdíjas egyesület is. Öreglaknak saját újságja is van, az Öreglaki Kalendárium, amely havonta jelenik meg, s tájékoztatja a közösséget a fontosabb eseményekről. A község önállósága 1977-ben szűnt meg, és majd másfél évtizeden át a társközségek visszafogott életét élte, Lengyeltótihoz csatolva. A rendszerváltással azonban újból visszaszerezték önállóságukat.  

A község útjainak nyolcvan burkolt, a vezetékes ivóvíz valamennyi háztartásba eljut, a lakások felét korszerű fűtéssel látták el. 1964-ben adták át azt a törpe vízművet, melynek megépítését a sorozatos tífuszos megbetegedések is szükségessé tették. A település nevezetessége a hétlyukú híd, melyet műemlékként védenek, a Jankovich-kastély, valamint a templom és a kápolna.  

Az aktív keresők többsége a környező városok üzemeiben dolgozik, a mezőgazdaságot kevesen választották megélhetési formának. A korábbi években sok család foglalkozott sertéshízlalással, ám akkor kedvezőbbek voltak a felvásárlási árak. A rendszerváltás utáni időszakban szembetűnő az elszegényedés: az idősek nem kaptak többé támogatást a tsz-től, a cigánylakosság munkanélkülivé vált, a regisztrált munkanélküliség 10 százalékos. A kárpótlás elsősorban azoknak a gazdáknak volt előnyös, akik már jól felszerelt gazdasággal rendelkeztek. 

Közzétéve: 2017.08.30, 15:11 Szerző: Ellinger József